A "salsa" szó szótári meghatározásban pikáns, csípős-fűszeres szószt jelent. Emellett ugyanúgy, mint a jazz, egy egyszerű fogalom a különböző afro és latin ritmusok egybeolvadásának érzékeltetésére, amelyet az 1960-as évek végén találták ki a latin zene jobb eladhatóságának érdekében. A zenei örökség forrása Kuba, de a nagyvilágban való elterjesztésének érdeme a new yorki puertoricóiaké, akik mindmáig egy népszerű és globális tradícióként őrzik és művelik a salsát. A salsa szó jelenthet egyedülálló zenei stílust, de egyben a latin táncok egy egyedülálló összetevőjét is, mely megköveteli a táncostól mozgásainak és lépéseinek egyeztetését a zenével.

A salsa kifejlődésének legfontosabb helyszínei

Az afrikai bennszülöttek, mint a Yoruba, a Congo és a Bantu törzsek saját, 12/8-ados ütembeosztású harang- és dobritmus mintákból álló, gyors és bonyolult ritmusú zenével hívták elő isteneiket kifejezve az irántuk érzett tiszteletet és hálát. Ezt a zenét többnyire RUMBÁ-nak és MAMBÓ-nak nevezték, amelyek egy különlegesen egyedi ritmusra, a CLAVÉ-ra alapultak. A mambó szó szerinti jelentése az, hogy "beszéd az istenekkel", amely később Kubában a Congo törzs szakrális éneke lett. Később Haiti szigetén mambónak nevezték a voodoo papnőket, akik tanácsadóként, gyógyítóként, ördögűzőként, jövendőmondóként, lelki vezetőként és nyilvános összejövetelek szervezőjeként szolgálták a falvak lakóit. A tánc tökéletes elsajátítása az istenekkel való párbeszéd képességét jelentette.

A francia udvarban divatba jött egy angol néptánc, amely CONTREDANSE néven vált ismertté.

 

A francia contredanse közkedvellté vált a spanyol előkelők körében is, akik kialakították a tánc spanyol változatát, a CONTRADANZA-át.

Az európai népek afrikai rabszolgákat hurcoltak tengerentúli gyarmataikra, így jutott át a spanyolok contradanzája és az afrikai bennszülött törzsek rumbája Kuba szigetére, ahol csak DANZÁ-nak nevezték és a kubaiak nemzeti táncává vált. A XIX. században a Haitiből - függetlenné válása után - átmenekült ültetvényesek és szolgáik egy különleges, pikáns (spicy) szinkópa-ritmust, az ún. cinquillo-t keverték bele a danzába. (A tango is a contradanza egy leszármazottja és tartalmazza a cinquillo-t).

1) A vándormuzsikusok hatására az afrikai rumbából és a spanyol tradícionális zenéből egy új rumba stílus jött létre, a GUAGUANCO. A guaguanco áthelyezte a rumbát 4/4-es alapokra alapul véve egy 8/4-es ütem eddigi öt hangsúlyos ütését (clave: 2-3-5-6,5-8,5), amelyeket később két ütemre (16/4) terjesztettek ki. Ennek olyan kihatásai voltak, mint a zene lelassulása, a ritmus egyszerűsödése kevésbbé complex és kevésbbé szinkópa alapú ritmussá, valamint a könnyebb táncolhatóság. Később a XIX.század végére a zene tovább lassult és a clave üteme is tovább egyszerűsödött (clave: 2-3-5-6,5-8), amely a kubai középosztály közkedvelt táncának, a RUMBA SON MONTUNO , vagy röviden a SON kialakulásához vezetett.

2) A másik fejlődési irány alapjaként az európai contradanza szolgált. A XIX. század végén a contradanza szertartásos formáját a XIX. század vége felé egy szabadabb és spontánabb tánc váltotta fel, mely DANZÓN-ként vált ismertté és a gazdag kubai társadalmi réteg táncává vált. A danzón jellegzetes része volt az élénk coda (zenei befejezés - utólsó fúvás), melyben a zenészek ösztönösen improvizálhattak. Ezt főleg a rézfúvós zenekarok, vagy tipicas-ok játszották, melyek utat adtak az 1920-as évekbeli CHARANGA együttesek létrejöttének. A charanga együttesek már alkalmaztak hegedűt, olykor chellót, zongorát, guiro-t (kivájt lopótök fésűvel), klarinétot, furulyát, basszust és kettős dobot, melyet az európai katonai dobok hatására vettek át. A charanga a virágkorát a késői 1930-as években érte el.

Kuba egyik legnépszerűbb charangazenekarát Antonio Arcano furulyaművész alapította, amelyet később a híres chellista Orestes Lopez vezetett. Lopez egy olyan danzónt komponált, amelynek a MAMBÓ nevet adta és melyben (a coda részben) Arcano afrikai utcai ritmusokkal kombinálva a son (egy élénk Kelet-Kuba tartományaiból származó zenei stílus) elemeit is felhasználta. Az együttestagoknak szóló, a szólózásra való felhívásként, jelzésként Arcano rendre a "Mil veces mambó!"-t kiabálta be (1000-szer is mambó!). A latinamerikai zenékben, mint pl. a salsa, a mambó jelentette azt a szakaszt, ahol egyszólamban játszottak a ritmushangszerek kíséretében, és amely összekötő szerepet játszott két improvizációs rész között. Maga a tánc a mindennapok történeti elbeszéléseiből fejlődött ki, ahol az új zenére lépéseket improvizáltak.

A XIX. század végétől (1898-tól 1904-ig tartó amerikai katonai megszállás Kubában) egészen a XX. századon át az Amerikai Egyesült Államok sorozatosan beavatkozott a Karib térség ügyeibe. Ez ahhoz vezetett, hogy a latin kultúra egyre nagyobb ismertségre tett szert Amerika szerte. A fonográf, rádió és TV megjelenésével pedig a latin zene világszerte ismertté vált, jóllehet az új közönség noha szerette ezt a műfajt, nagyon nehezen tudott rá táncolni. Így zenére szabott könnyen táncolható táncmintákat (dance patterns) kellett bevezetni.

Puerto Rico már a korai 1800-zas évektől átvett különböző zenei stílusokat Kubából, de saját stílusait is megtartotta, mint pl. a SEIZ-t, a CANZONETTE-t, a BOMBÁ-t és a PLENÁ-t. A plena egyedüli hazája Puerto Rico, eredeti puertoricói stílus, amely korabeli életeseményeket dolgoz fel és amelyet gyakran éneklő újság-ként (el periodico cantado) neveztek. Számos művész, akik a Barrio-kból (New Yorban Kelet-Harlem és Bronx egy része) származnak, egy másik tipikus puertoricoi zenei műfajt játszottak, a bombát. Ez agresszív afro-karib ritmusokból áll, amelyeken  keresztül levezethették a nehéz életfeltételeikből eredő frusztrációjukat. Később a bomba vezetett az '50-es évek mambójának modernizációján keresztül a salsa megteremtéséhez. Az 1917-ben hozott The Jones Act nevű törvényrendelet minden puertoricoi állampolgárt az Egyesült Államok állampolgárává tette, így 1915 és 1930 között kb. 50.000 puertoricoi emigrált az Egyesült Államokba. Később további 800.000-ren hagyták el a szigetet főként New York városába.

A XX. század kezdetén a kubai rumba (rumba son montuno), volt az első zene, mely Miami Beach-en keresztül eljutott egészen New Yorkig. A '30-as és a '40-es évek alatt a mozifilmek hatására a kubai zene (főképp a rumba) hatása erősödött, amely Amerikán át egészen Európáig eljutott. New Yorkban a rumba két különböző irányban fejlődött tovább. A lassabb, RUMBA BOLERÓ stílusból alakult ki a nemzetközi (international) stílusú rumba, mely lassabb, mint az az élénk, tüzes változat, mely utóbbit gyakran említenek GUARACHA-ként is. A guaracha a rumbából fejlődött ki úgy, hogy a '40-es években lezajló afro-amerikai jazz-kitörésnek köszönheően a rumba tempója gyorsabbá vált.

New Yorkban a latin zene és a jazz összekeveredett és létrejött a két stílus fúziója. Az 1950-es években, amikor Perez Prado már MAMBÓ néven adta ki lemezeit, a mambó új zenei stílusként egyre népszerűbbé vált. Ő volt az első mambó zenész, akit később sokan követtek. Prado Mexikón keresztül New Yorkba vitte az új stílust és kereskedelmi alapokra helyezve változtatott rajta a fehérek ízléséhez illeszkedve. Ha összehasonlítjuk Prado zenéjét kubai kortársainak zenéjével, észrevehetjük, hogy rengeteg a kubai hagyományoktól eltérő elemet tartalmaz.

A mambó zene megjelenésével a rumba tánclépései felgyorsultak és átalakultak a ma is ismert mambóvá. Később a puertoricóiak túl lassúnak tarották a kubai mambót, és hogy kicsit felfűszerezzék, beleolvasztották a saját, hazájukból hozott táncokat, a plenát és a bombát. Ezekből és a mambóból született meg a CHACHACHA, amelyet a mambó újjászületett változatának tartottak. A chachacha zenei ritmusa a mambó zene egy fejlődési szakasza volt (amelynek gyökerei Kubába nyúlnak vissza), azonban a chachacha tánc eredete tisztán new yorki.

1951-ben Enrique Jorrin kubai hegedűművész kifejlesztett egy újfajta ritmust, mely nagyon könnyen felismerhető volt ,de nem volt olyan eszeveszetten tomboló, mint az addigi mambók. Azt a felfogást képviselte, hogy olyan zenét kell játszani, amelyre mindenki képes táncolni. A new yorki klubok (pl. a Palladium) törzsközönsége nagyon kedvelte azt a bizonyos csoszogó hangzást a zenében, felbátorítva ezzel a latin band-eket, hogy egyre gyakrabban játsszák azt. Az új táncdivat elindítása és az Egyesült Államokbeli elterjesztése egy Minon Mondajar nevű emberhez kötődik (1949), amelyet Arthur Murray (az Arthur Murray Dance Studio franchise alapítója) egyszerűsített azáltal, hogy kihagyva az első "cha"-át feltalálta az 1-2-3-chacha-át.

Arthur Murray átalakítása után a chachachát könnyebb volt megtanulni és az új technikának köszönhetően lassabbá és szisztematikusabbá vált. Így az egyszerűsített lépések segítségével - a chachacha, a negyedik ütésre táncolt jellegzetes csuklásával, az '50-es évek egy szédületesen népszerű nightclub táncává nőtte ki magát egészen addig, amíg a '60-as évekre a PACHANGA, majd a BOOGALOO megfosztotta trónjától.

A big band-ek vezetői, úgymint pl. a puertoricói Tito Puente, Tito Rodriguez és a kubai Machito átdolgozták a son mambó szekcióját egy új zenei stílust hozva létre. Az ő érdemük ezen új stílus zenei alapjainak formába öntése, vagyis a "New York Latin Jazz" megalkotása, amely egyre divatosabbá vált.

1959-ben Fidel Castro forradalmi erői átvették Kuba irányítását és számos zeneszerző és zenész Amerikába menekült. New Yorkban a kubai zene önkéntelenül is összekeveredett Puerto Rico különféle zenei irányzataival és az amerikai popzenével. Az újabbnál újabb zenei stílusok és együttesek valósággal felvirágoztatták a latin klubéletet. Új hangszereket bevonva új hangzást hoztak létre, így alakult ki a mambó egy újabb, vadabb interpretációja. A trombiták mellett helyet kaptak a harsonák is, ezzel még rezesebbé változtatva a hangzást. A tradícionális hangszerek szerepét visszaszorították, ettől kezdve csak a ritmus-szekció aláfestésére, kíséretére használták azokat. Az új hangzás vadabb, előkelőbb és nagyon népszerű lett.

USA a Kubával való rideg diplomáciai kapcsolat 1962-beli kialakulásáig a new yorki és a kubai zenészek folymatos hatást gyakoroltak egymásra egyéb párhuzamos latin stílusokat formálva. Ezidőtályt a latin klubok lemezlovasai egyre gyakrabban kiáltozták a "SALSA" szót. Fűszerezd fel! (Spice it up!).

Ám a Beatles '60-as évekbeli megjelenésével a latin zene gyors hanyatlásnak indult Észak-Amerikában és Európában. Szükség volt még valami újra, hogy a latin zene iránti érdeklődés ismét fellendüljön. Így a korai '70-es években a Fania Records lemeztársaságnak és előadőművészeinek létszükséggé vált a probléma megoldásának mielőbbi megtalálása. Szükségük volt egy névre, amely illik a termékeikre, egy olyan névre, amely felhívja magára a figyelmet! Megszületett a SALSA! Ezt a nevet először Alben Larry Harlow, egy new yorki zsidó zongorista vezette be 1968-ban, aki ebben az új stílusban komponált nagylemezének a Salsa címet adta.

Kezdetben a puertoricói bevándorlók által meghonosított történetelbeszélő plenából átalakított musica caliente a '60-as éveken keresztül alkalmasnak bizonyult a népszerűségre a salsa első stílusaként, a salsa caliente-ként. Népszerű előadók dalszövegeiben történeteket daloltak az átlag puertoricóiakról és küzdelmeikről New Yorkban.

A késői '70-es években a salsa caliente elég jelentősen vesztett a népszerűségéből. A hallgatóság és az előadók új generációja emelkedett ki, a salsa pedig elhagyta a Barrio realisztikus ábrázolását és újfajta szentimentális, szerelmes ízű dalok láttak napvilágot. Ezen új alműfaj később salsa romantica néven vált ismertté.

A salsa zenére a mambó lépéseit táncolták (szünet-2-3-4 ritmusra) hasonlóképp, mint ahogyan Rock-a-Billy zenéjére a rock'n'roll-t. A salsa idővel gyorsabbá és drámaibbá vált a mambónál és kiegészült egy plussz mozdulattal, a "tap"-pel, mely segítette a táncosokat, hogy ne zenén kívül táncoljanak (tap-2-3-4 ritmus). A salsa tánc ma minden bizonnyal közelebb áll a puertoricoi bomba tradíciójához, mint a mambó/rumba hagyományhoz. A bombát kezdettől fogva férfiak és nők táncolták, akik szivesen forogtak, hogy egymással és a zenével versenyezve megmutassák ügyességüket. Úgy gondolom, hogy ez a salsára is tökéletesen illik.

A zene és a tánc fejlődése még napjainkban is folyamaban van és nem korlátozódik többé a Karib térség, New York vagy Miami kreatív zenei tehetségeire. Új zenekarok és stílusok jönnek létre a világ minden táján, Kolumbiában, Európában, Ausztráliában és Japánban.

A mambó, a chachacha és a salsa az utcai latin táncok (street latin dances) kategóriába sorolhatóak, mivel ezekben az ún. nem-báltermi (non-ballroom) táncokban nem lelhető fel a báltermi táncok “szertartásos” forrmalizációja. Miután elsajátítottuk az alapvető mozdulatokat, minden olyan mozgást szabadon alkalmazhatunk, amely egyezik a zene ritmusával. Így tehát nem létezik jó út vagy rossz út e táncok gyakorlásához, csak két szabály: tartsd a ritmust és élvezd!